Categories
Uncategorized

A vállalkozás: befektetés

Minden vállalkozás egy befektetés. A befektető (tulajdonos) a jelenleg rendelkezésre álló, de nélkülözhető erőforrásokat, anyagi javakat nem éli fel ma, hanem elteszi a későbbiekre abban a reményben, hogy a jövőben még több lesz belőle. Honnan lehet tudni, hogy megéri-e?

Minden vállalkozás egy befektetés. A befektető (tulajdonos) a jelenleg rendelkezésre álló, de nélkülözhető erőforrásokat, anyagi javakat nem éli fel ma, hanem elteszi a későbbiekre abban a reményben, hogy a jövőben még több lesz belőle. Honnan lehet tudni, hogy megéri-e? Következzék egy pici számolás: tegyük fel, hogy 1.000.000 forintot fektet be valaki egy induló vállalkozásba, és majd 10 év múlva kíván a befektetett tőkéhez és az abból származó jövedelemhez hozzányúlni. Az érthetőség kedvéért tegyük fel, hogy az adott cég minden évben 2% hozamot termel. A tizedik év végén ez az összeg 1.219.000 forint lesz. Igen ám, de tegyük fel, hogy a bank a lekötött összegre évente 3% kamatot fizet. Ugyanaz az egymillió forint bankbetétben elhelyezve 1.344.000 forintot eredményez, és ami még fontosabb: teljesen kockázatmentesen.

Miért éri meg mégis sok ember számára a kockázatvállalás? Azért, mert a vállalkozás sokkal nagyobb hozamot képes termelni, mint egy egyszerű bankbetét. Emellett pedig nem csupán osztalékot (a tulajdonosnak járó pénzösszeget) fial, hanem napi elfoglaltságot nyújt, izgalmat ad, növekvő kapcsolatrendszert, tudást biztosít. És a benne dolgozó tulajdonos számára – ebben külön fejezetben foglalkozunk – havi fizetést is. Ilyenkor a vállalkozás nem válik el a tulajdonos személyétől, ő maga is aktívan szerepet vállal benne. Paradox módon ez a struktúra sokszor a fennmaradás vagy a növekedés legfőbb akadálya. Számos vállalkozó fél a beosztottakat a tudás, a kapcsolatrendszer közelébe engedni attól tartva, hogy az elvehető tőle – így torlaszolva el az utat a cég fejlődése elől.

Mit fektet be voltaképpen a vállalkozó?

„A bird in the hand is worth two in the bush” (magyar változatban: Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok) – idézi a világ legismertebb befektetési alapkezelője, Warren Buffett Ezópusz meséjét – azaz a ma biztosan meglévő „kicsi” többet ér, mint a jövőbeni, de bizonytalan nagyobb. Ha a jövőbeni haszon ugyanannyi, mint amennyink ma van, vagy csak picivel több, nem éri meg kockázatot vállalni. Ráadásul még dolgozni is, amikor az ember nem csak befektet, tehát csendestárs, hanem a személyét, tudását, testi és lelki erejét adja a vállalkozáshoz.

Milyen befektethető erőforrás van? Ezt hívják apportnak (szellemi tőke bevitele, pénz vagy kapcsolatrendszer, elővásárlási jog). A cég létesítő okirata ezeket a befektetett erőforrásokat tételesen felsorolja, sőt számszerűsíti is.

Ken Blanchard Vezetés magasabb szinten című kiváló könyve sok más mellett a szervezeten belüli öt, úgynevezett hatalmi ráhatásról (96. old.) is szót ejt. Ezek:

  1. a pozíció (valaki vezető)
  2. a személyiség ereje
  3. a feladatkör (a titkárnő, aki a vezérigazgató naptárát kezeli)
  4. a kapcsolatrendszer (szervezeti egységeken átívelő barátság, avagy valaki lekötelezettsége egy korábbi szívességért)
  5. a tudás (speciális szakértelem vagy készség)

Ezek mindegyike lehet apport, induló erőforrásként beépíthető egy cég indulásába.

Mit lehet bevinni a vállalkozásba?

Egyik ügyfelem korábban olyan civil szervezet vezetője volt, amely hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiaci integrációját segítette. Amikor már nagyon nehéznek érezte egy nonprofit szervezet működtetését, hasonló tematikájú vállalkozásba kezdett. A kezdeti időszakban nagyon félt a többi, már régóta a piacon lévő, jól ismert, bejáratott munkaközvetítő cégtől, ám kollégáival megtalálták az üzleti előnyt: nem pusztán kiközvetítették a munkáskézre éhes gyárakba a betanított munkásként dolgozni akaró (legtöbbször alacsony iskolázottságú és igen rossz anyagi körülmények közül, nagy létbizonytalanságból érkező) embereket, hanem felkészítették őket a monotonitás tűrésére, valamint sokféle egyéb készséget igénylő munkakörökre.

Emellett mentorálták is őket, ezzel segítve a bennmaradásukat a munkahelyen, illetve csökkentve a gyár humánerőforrás költségeit azzal, hogy visszafogták a fluktuációt, azaz a gyárnak már nem kellett havonta új és új embert keresnie ugyanarra a pozícióra, betanítania, munkaruhával ellátnia.

A tevékenység lényege nem változott, ám a szemlélet igen. Innentől kezdve nem az európai uniós pályázat, valamint a zökkenőmentes beszámoló volt a siker kritériuma, hanem az, hogy a munkáltatók és a munkavállalók is azt kapják, amire valóban szükségük van, aminek következtében őket keressék a továbbiakban is, ha munkaközvetítésről van szó.

Mit vitt be ez a valaha nonprofit csapat a vállalkozásba? Szociális szemléletmódot, tudást egy speciális munkavállalói rétegről, szakmai készségeket (hátrányos helyzetű munkavállalók mentorálása).

Milyen lesz a befektetés?

Minthogy nincsenek szabályok arra vonatkozóan, hogy hogyan kell felépíteni egy vállalkozást, döntő, hogy az alapítók személye meghatározó és egészen addig az is marad, amíg ők benne vannak a szervezetben, illetve az felnőttkorú nem lesz. 

Élvezet és öröm nélkül nem szabad vállalkozást indítani. Az igazi élvezet forrása az, hogy minden élesben történik, azaz a cég kint van a piacon. Az élvezettel és örömmel végzett tevékenységet átitatja, hogy az érintetteknek a tudásukat, a személyiségüket, az arcukat igazi versenyhelyzetben kell kamatoztatniuk. Analógia a pókerrel: pénzalapú tét nélkül nem ugyanaz a hatás, másfajta az izgalom. A tét teremtette pszichológiai nyomás alatt másfajta döntések születnek. Mindezt nem szükséges nyomásként felfogni, pusztán valódi helyzetnek. A profi előadó számára szükséges a közönség, a profi focista igényli a teli torokból ordító 80.000 embert – és ebben benne van az is, hogy esetleg ellene ordítanak, őt fütyülik ki.

Tehát a pénz, az anyagiak nem valamiféle szükséges rossz, hanem valódivá teszik a vállalkozást. Csak éppen nem szabad, hogy a cél az anyagi szerzés legyen. Cél lehet az üzleti siker, az elismertség, az évek során való megbölcsülés, az önmegvalósítás. A hosszú távon is igazán sikeres üzlet kiindulása mindig a szolgálat: jó minőséget nyújtani, tisztességes áron és olyan területen, amelyre valóban szüksége van a vevőnek.

Hivatkozott irodalom

  • BLANCHARD, Ken (2010): Vezetés magasabb szinten – Eredményesség emberközpontú módszerekkel. HVG Könyvek, Budapest.
  • SARKADY János [ford.] (1987) Aiszóposz meséi. (Az ókori irodalom kiskönyvtára) Európa Kiadó, Budapest.

(Megjelent: Mindennapi Pszichológia, 2021. március 5.)

Categories
Uncategorized

Folyamatok? Workflow? Processek? Mi szükség rájuk?

Gyártási folyamatról mindannyian hallottunk már: gyerekkorunkban sokan jártunk csokigyárban vagy más termelőüzemben, ahol áhítattal figyeltük, hogyan válik csokoládévá a kakaómassza, felirattal, színes csomagolással. Nem teszi merevvé a működést, ha minden lépés egy nagyobb láncolat része?

Adam Smith (1992) A nemzetek gazdagsága című 1776-ban megjelent munkája a közgazdaságtan alapművének számít, mely a gazdagság forrását az értelmes és tervezett munkafolyamat értéktermelő képességében, valamint a munkamegosztásban látja. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a XXI. század elején változatlanul ezek jelentik a kapitalista piacgazdaság alapjait.

„Az egyik ember drótot húz, a másik egyenget, a harmadik szabdal, a negyedik hegyez, az ötödik csúcsot köszörül, hogy ráilleszthessék a fejet. A fejkészítés megint két vagy három különálló művelet. Külön mesterség a fej felillesztése, úgyszintén a kész gombostűk fényesre csiszolása, sőt, még azok papírba csomagolása is.”

Az üzleti folyamat (business process) tevékenységek sorozata, amely végeredménye a profit. A gyártási folyamat is az üzleti folyamat egy része, de beletartozik például a marketing, a sales és a minőségbiztosítás is. A lényeg ugyanaz: előírásokon alapuló, sztenderdizált, megismételhető lépések sorozatáról beszélünk..

Olyannyira magától értetődő dologról van szó, hogy sok vállalkozó nincs is tudatában annak, hogy a cége működése mögött mennyi és mennyi folyamat áll.

A nagyobb üzleti szervezetek működése egyenesen e folyamatokon alapszik. Nem is lehetne ez másként, mivel egyrészt a folyamatoknak személytől függetlennek kell lennie, azaz mindegy, ki áll a gépsornál és ki helyezi el a vállalat logóját a kész termék csomagolására.  Másrészt pedig a nagyvállalatok több országban, nemritkán több kontinensen helyezkednek el, a nagy földrajzi távolságok és gazdasági-kulturális különbségek elvileg nem befolyásolhatják a végtermék minőségét. Ezt pedig a sztenderdizált, vagyis szabványosított  folyamatok biztosítják.

Mi szükség van rájuk?

Rendben van, de a processzek nem inkább túlbonyolítják az életet, mintsem élhetővé teszik? Munkavállalóként sokaknak valószínűleg ez a tapasztalata. A sok előírás, személytelen keret, melyeket ráadásul egy olyan irodában raktak össze, ahol nem számoltak a konkrét munkavállaló személyével, szakértelmével és az előírások betarthatatlanságától való szenvedésével, biztosan megnehezítette az életet. Cserébe azonban lehetővé tette, hogy az adott termék milliószámra elkészüljön, azonos minőségben és – esetünkben ez a legfontosabb – olcsón. Ha tehát valaki a nagyobb cégek mellett is versenyképes vállalkozást akar üzemeltetni, legalábbis számot kell vetnie azzal, hogy léteznek business processek.

A folyamatokra befektetésként érdemes tekinteni: az első időszakban áldozat, hosszú távon viszont a siker garanciája. Lehet, hogy egy csokigyár üzleti folyamatai szabványosíthatók, de az olvasó biznisze különleges, egyedi, ugye? Dehogyis! Egyetlen vállalkozó sem találja fel a spanyol viaszkot. Az üzleti szervezetek soha nem annyira különlegesek, hogy ne lehetne leírni és mindenki számára átláthatóvá, megtanulhatóvá tenni az alapjukat képező folyamatokat.

Az én vállalkozásom egyedi…

De vajon egy szellemi terméket előállító vállalkozás (ügyvédi iroda, dizájncég, építész iroda) eljárásai hogyan szervezhetők folyamatokká? Képzeljünk el egy húsz nyelven dolgozó fordítóirodát. Igazán szellemi termékről van szó, ugye? Minden egyes szöveg egyedi, ráadásul a tulajdonos ismerhet anyanyelvi szinten három nyelvet vagy ötöt, de mind a húszat semmiképpen sem, így kénytelen más fordítókat is alkalmazni. A határidők tartása, a beérkező megrendelések prioritási sorrendje, az adatkezelés, az ügyfelek által fordításra átadott anyagok bizalmas kezelése, a számlaadás – mind olyan eljárások, melyek szabványosíthatók. Egy fordítóiroda üzleti folyamatai is egészen jól leírhatóak és alkalmazhatóak.

Nem teszi merevvé a működést, ha minden lépés egy nagyobb láncolat (workflow) része? De igen, méghozzá akkor, ha nincsen párbeszéd a folyamatot előíró és az azt alkalmazó között. „Aki kitalálta, hogy ezt így kell csinálni, még soha nem mozdult ki az íróasztala mögül, gyártósort aztán tényleg nem látott” – nagyon gyakran hallom ezt a munkavállalói panaszt. A folyamatok akkor válnak az alkotómunka akadályává, ha megmerevednek és nincs mód a szisztematikus felülvizsgálatukra. Ha a döntéshozók – a vállalkozásban például e cikk olvasója – süketek azon kollegák jelzéseire, akik a folyamatok alapján a munkát végzik, vagy azt feltételezik, hogy a munkavállaló a saját kényelmét keresi, s ezért nem akarja a process-előírásokat betartani.

A szépirodalmi alkotás igazán szellemi munka, minden mű egyedi. „Ami engem illet: amit a regényírásról tudok, annak nagy részét abból tanultam, hogy minden reggel futok” – írja Murakami Haruki a Miről beszélek, amikor a futásról beszélek? című könyvében. Az író a kitartást hangsúlyozza, melyet a rendszerszerűség hoz meg: „Amikor megkérdeznek, hogy a tehetség után mi a legfontosabb egy regényíró számára, habozás nélkül az összpontosítás képességét mondom. Ha mindennap odaülünk az asztalhoz, és arra eddzük magunkat, hogy egyetlen feladatra koncentráljunk, a koncentráció és a kitartás magától a sajátunkká válik. (…) Jómagam úgy ítélem meg, hogy regényt írni alapvetően fizikai munka.”

Stephen King (2005) szerint pedig „mire az ember belép az írásra szolgáló helyiségbe, és becsukja maga mögött az ajtót, addigra el kell döntenie, mekkora az aznapi feladat. (…) Azért létezik a napirend – amely minden napra ugyanazt az időszakot jelöli ki, hogy papírra vesse, lemezre írja az ezer szót –, hogy hozzászoktassa magát, készen álljon az álmodásra, mint ahogy hasonló szertartással szokik rá, hogy nagyjából ugyanabban az időben feküdjön le. (…) Minél tovább ragaszkodik ezekhez az alapokhoz, annál könnyebbé válik az írás. Ne várjon a múzsára. Nem varázstábláról, nem is a szellemvilágról beszélünk; ez ugyanolyan szakma, mint a vízvezetékszerelés vagy a kamionvezetés. Az önök dolga, hogy tudassák a múzsával, hol lesznek kilenctől délig, vagy héttől háromig.”

Hivatkozott irodalom

  • KING, Stephen (2005) Az írásról. Európa Kiadó, Budapest.
  • MURAKAMI, Haruki (2019) Miről beszélek, amikor a futásról beszélek? Sztalker Csoport, Budapest.
  • SMITH, Adam (1992) A nemzetek gazdagsága. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Megjelent: Mindennapi Pszichológia, 2021. február 23.)

Categories
Uncategorized

Illik-e a vállalkozói létforma a személyiségemhez?

Több osztályozása létezik a személyiségeknek – ám még sokkal többféle ember él a világon. Egyúttal sokféle vállalkozás-típus létezik, sőt működik sikerrel. 

Azt állítjuk, hogy nincsen olyan személyiség, amelyiknek ajánlott vagy nem ajánlott vállalkozás indítása. Pusztán azt kell megtalálnia az olvasónak, hogy az ő beállítottságához milyen jellegű cég illik.

A végletekig önmagába forduló, zárkózott japán nyelvű szakfordító sikeres vállalkozást indíthat – valós tapasztalatról van szó – és jobban is jár, mint ha más cégébe menne el alkalmazottnak. Esetében a koncentráció, a precizitás és a határidők betartása biztosítja az üzleti előnyt, mely a hosszú távú siker garanciája. Vállalkozása nem emlékeztet majd egy Disney-park csillogására, de nem is állna jól ez a csillogás. A piaci igények sem egyformák. Hogy egy másik szolgáltatási területet, a gyógyászatot hozzuk példának, senki nem vágyik gyors vagy látványos szemműtétre.

Közhiedelem, hogy egy vállalkozónak vizionáriusnak kell lennie, azaz csak olyan ember vágjon bele saját cég alapításába, aki képes megálmodni a jövőt, aki kreatív, akinek innovatív tervei vannak. Ezzel szemben sok franchise-vevő (a későbbiekben külön írásban foglalkozunk a franchise filozófiájával és gyakorlatával) egy kész, kipróbált rendszert vásárol meg, s üzemeltet vállalkozóként – a legtöbbször sikerrel.

Milyen a személyiségem?

Az emberi lélek vizsgálatának több ezer éves történetét végigkíséri a tipologizálás igénye, az a vágy, hogy a konkrét egyének egy-egy csoportba sorolhatóak legyenek. Sokat hivatkozott tipológia a Hippokratész-Galenosz-féle felosztás, mely az embereket vérmérsékletük alapján négy csoportba sorolja: szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus. Egészen biztosan hallott már az olvasó az emberek „piknikus”, „aszténiás” vagy „atletikus” csoportokba való besorolásáról, mely Ernst Kretschmer (1888–1964) német pszichiáter megfigyelésein alapszik. Ezek a felosztások mind abból a megközelítésből indulnak ki, hogy a személyiség nem egy társas környezetben lezajló, bonyolult folyamat eredményeként születik meg és formálódik, hanem az öröklött testi tényezők által biológiailag meghatározott.

Napjainkban a munkaközvetítők, karriertanácsadók általánosan Carl Gustav Jung eredetileg 1921-ben kiadott A lélektani típusok (2006) című könyvében definiált tipológiára alapozva csoportosítják az embereket.

Jung megközelítése szerint az emberek négy alapvető lélektani vonás alapján élik meg a világot: érzés, intuíció, érzékelés és gondolkodás. Minden embernél van olyan vonás a négy közül, mely a többinél dominánsabban van jelen. Jung ezenkívül két alapvető pszichés beállítódást különböztetett meg: az „introvertált” (befelé forduló) és az „extrovertált” (kifelé forduló) attitűdöt. Számos klisé és félreértés tapad e típusokhoz. Annyit feltétlenül el kell mondanunk, hogy egyik sem „jó” vagy „kedvezőtlen”, s az „introvertált” elnevezés nem valamiféle depresszív vagy szorongó típus latin elnevezése, sokkal inkább olyan ember jellemzője, aki szívesen tölti a szabadidejét egyedül, s a közösség események hamarabb kimerítik, mint az extrovertált címkével ellátott társait.

A karriertanácsadók a négyféle jungi lélektani vonást és a két pszichés beállítódást kombinálják, s hoznak létre nyolc (olykor tizenhat) kategóriát:

Extrovertált gondolkodóIntrovertált gondolkodó
Extrovertált érzékelőIntrovertált érzékelő
Extrovertált érző Introvertált érző
Extrovertált intuitívIntrovertált intuitív

Ha valaki úgy érzi, nem szuszakolható bele egyik dobozba sem, nem vele van a baj. De a személyiség-elméletekkel sincs baj, ezek ugyanis ideáltípusokat fogalmaznak meg. Ha nem kőbe vésett, megváltoztathatatlan törvényekként tekintünk rájuk, hanem az orientáció segédeszközeként, akkor a saját vállalkozásunkat is támogatják, amikor például új embert veszünk fel.

Hivatkozott irodalom

JUNG, Carl Gustav (2006): A lélektani típusok. Európa Kiadó, Budapest.

KRETSCHMER, Ernst (2014): Physique and Character. Routledge, New York.

(Megjelent: Mindennapi Pszichológia, 2021. február 16.)

Categories
Uncategorized

Munkavállalóból vállalkozó: öröm? Kényszer? Kíváncsiság? Hiúság?

Ezer oka van annak, hogy valaki maga mögött hagyja a biztos – vagy biztosnak hitt – alkalmazotti létet és szabad vállalkozásba kezd. Annyiféle történet van, ahány ember, de hallgatva, figyelve ezeket a történeteket, számomra a háttérben két fő hajtóerő rajzolódik ki: a félelem, illetve a vágyakozás. Ezekről az érzelmekről egy későbbi írásunkban részletesen is szót ejtünk, most elöljáróban annyit állítunk, hogy a vágy és a félelem ugyanazon jelenség két arca. Amikor vágyunk valamire, azaz törekszünk valami felé (rugalmasabb időbeosztás? anyagi függetlenség? autonóm döntéshozatal? új kihívások?), akkor egyben távolodunk is valami mástól (monotonitás? kiszolgáltatottság? unalom?).

Ezer oka van annak, hogy valaki maga mögött hagyja a biztos – vagy biztosnak hitt – alkalmazotti létet és szabad vállalkozásba kezd. Annyiféle történet van, ahány ember, de hallgatva, figyelve ezeket a történeteket, számomra a háttérben két fő hajtóerő rajzolódik ki: a félelem, illetve a vágyakozás. Ezekről az érzelmekről egy későbbi írásunkban részletesen is szót ejtünk, most elöljáróban annyit állítunk, hogy a vágy és a félelem ugyanazon jelenség két arca. Amikor vágyunk valamire, azaz törekszünk valami felé (rugalmasabb időbeosztás? anyagi függetlenség? autonóm döntéshozatal? új kihívások?), akkor egyben távolodunk is valami mástól (monotonitás? kiszolgáltatottság? unalom?).

Ezért nagyon fontos, hogy az olvasó fogalmazza meg magának, pontosan miért is akar vállalkozást indítani. Arra biztatjuk, vessen számot azzal, hogyan is került a jelenlegi munkahelyére, miért került ide. Gondolja végig, hogyan kezdődött a munkakarrierje, mi volt az első munkahelye.

Mi okoz szenvedést?

Lehet, hogy az adott munkahely? Talán váltani kellene? De lehetséges, hogy elegendő csak házon belül változtatni? (A változtatásnak persze előfeltétele egy sor dolog, így például a megfelelő kommunikáció, vagy szövetségesek keresése, esetleg alternatív megoldások felkínálása – ezek mindegyikéről szólunk majd cikksorozatunkban). Lehetséges, hogy a legcélravezetőbb a helyzet elfogadása, melynek egyébként is komoly személyiségfejlődés lehet a mellékhatása.

Ha váltás, akkor sem feltétlenül a saját vállalkozás indítása a biztos recept – könnyen lehet, hogy egy új munkahely vagy egy új szakma hoz frissülést. Semmire nem akarjuk tehát rábeszélni az olvasót, abban azonban biztosak vagyunk, hogy cikksorozatunk segíteni fog a döntésben.

A vállalkozás: világmegváltás. Legalábbis, ezzel az attitűddel vág bele sok ember. (Egy másik szükséges attitűd a vagyongyarapítás: fontosságának alábecslése tapasztalatunk szerint sokszor a bukás oka.) Aki a szakmáját szereti – imád autót szerelni, japán szöveget fordítani vagy cukrászsüteményt készíteni – nem biztos, hogy vállalkozóként akarja a világot megváltani. Számára a szent pillanat az, amikor kiváló munkát végez, mikor megélheti, hogy az ő közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre olyan jó fordítás vagy lúdláb, mint ami végül megszületett. 

A nagyvállalatok hatása

Nagyjából az elmúlt öt évben vált tömegessé az a jelenség, hogy a nagyobb cégek munkavállalói úgy döntenek, elhagyják az alkalmazotti létet, és függetlenné válva saját vállalkozásuk útját egyengetik. A legtöbben azonban nem jutnak messzebb annál, mint hogy korábbi munkahelyük külső beszállítójává válnak, mindenféle olyan védelem nélkül, amely a kapun belüli dolgozót megilleti.

Sokan azért nem tudnak élni a független lét szabadságával, mert önmagukra továbbra is mint alkalmazottra, nem pedig mint vállalkozóra tekintenek. Sőt, ahelyett, hogy ki tudnák használni például a munkára szánt idő rugalmasságát, talán még inkább korábbi munkahelyük foglyaivá válnak. 

És végül…

A szerző sok sikeres vállalkozóval dolgozott már, köztük sok szenvedő-szorongó emberrel találkozott. Ez a cikksorozat arról szól, hogyan hozhat olyan döntést az olvasó, ami leginkább összeegyeztethető a személyiségével. Nem óhajtja a sikeres vállalkozás forgatókönyvét nyújtani, de segít abban, hogy az olvasó szorongás nélkül vághasson bele valami újba – avagy szégyenérzet nélkül maradjon meg a régiben.

(Megjelent: Mindennapi Pszichológia, 2021. február 9.)

Categories
Uncategorized

Hello world!

Welcome to WordPress. This is your first post. Edit or delete it, then start writing!